Újabb mocsárciprusfatörzset emeltek be végleges helyére a miskolci Pannon-tenger Múzeumban; a bükkábrányi bányában 2007-ben feltárt és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság központi épületének konzerváló csarnokában elhelyezett négy mocsárciprusból így már három a végleges helyén várja a múzeum megnyitását.
Egy éve annak, hogy Mengyi Roland, a Borsod megyei közgyűlés elnöke és Pusztai Tamás, a megyei múzeumi igazgatóság vezetője letették a Pannon-tenger Múzeum alapkövét. Az építési munkálatok azóta is folyamatosan zajlanak.
Az épülő múzeumot tavaly már láthatta a nagyközönség a Múzeumok éjszakáján. A munkálatok jelenleg a belső elektromos rendszer kialakításával és az épület külső burkolásával folytatódnak. A múzeum szakemberei színházi látványtervezőkkel együtt dolgoznak a tárlat kialakításán. A Pannon-tenger Múzeum várhatóan idén ősszel nyitja meg kapuit a látogatók előtt.
A csaknem 8 millió éves mocsárcipruserdő maradványait 2007 júliusában találták meg a bükkábrányi bányában. A 16 fa közül tízet sikerült elhozni a bányából. Hat famatuzsálemet az ipolytarnóci látogatóközpontban állítottak ki, négy fa került Miskolcra.
Alapkőletétel a Pannon-tenger Múzeumnál
2011. január 26. szerda, 10:37
Miskolc város története és a Magyar Múzeumügy 2007 és 2012 között jelentős részben megismétli önmagát. 1891-ben a Bársony-házi „szakócák”, mint a kárpát-medencei jégkori ember létezésének első, hitelesnek elfogadott bizonyítékai, nagymértékben elősegítették a Herman Ottó Múzeum elődjének, a Borsod-Miskolczi Múzeumnak az 1899. évi megalapítását. A Bükkábrányban 2007-ben előkerült 7,6 millió éves ősfák, melyektől a „szakócákhoz” hasonlóan felbolydult a közvélemény, 2012-re egy másik, majd a Megyei Múzeumi Igazgatóság vezetése alatt működő múzeumot, múzeumszárnyat hívtak életre.
A Megyei Múzeumi Igazgatóság számára a kimentett fák, azokkal együtt, melyek a bányában maradtak és szükségszerűen az enyészeté lettek, tudományos és szimbolikus értéket is képviselnek. Szimbólumai a Megyei Múzeumügy teljes megújításának. A Pannon-tenger Múzeum megépítésével a cél egy minden ízében 21. századi, valós és vállalható értékeket képviselő, igényes természetrajzi látványosság megteremtése, mely egyszerre tanít és szórakoztat, és mindenekelőtt követendő példát ad.
Európai uniós támogatással válnak látogathatóvá a nagyközönség számára az Európában egyedülálló mocsáriciprus-erdő maradványai.
2010. november 16. kedd, 23:03
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumok Igazgatósága a XXI. század kihívásainak megfelelőn, komplex tervet dolgozott ki a Herman Ottó Múzeum kibővítésére és a látogatóbarát múzeumi bemutató rendszer kialakítására, mely az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP-2.1.1/B-09-2009-0026) keretében 369.231.616 forint európai uniós támogatást elnyerve 2010. május 28. és 2012. május 31. között valósulhat meg.