Címlap

Keresés

City-Port Címlap

A World-Transit Kft. az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Program Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése címmel kiírt pályázati konstrukció keretében 421.211.681.- Ft uniós támogatást nyert, 60%-os támogatási aránnyal a mándoki Forgách-kastély felújítására.

 

A projektgazda World-Transit Kft. nagy álma válit valóra azáltal, hogy az évek óta használaton kívül álló,  rossz állapotba lévő mándoki kastély műemléképületét felújítja, fejleszti, és tartalmas funkcióval látja el. A beruházás során egy impozáns, a térségi szálláshely-kínálatában egyedülálló szálláshely került kialakításra a Forgách-kastély épületében, mely elsősorban a hivatásturizmus, illetve az üzleti szféra igényeinek minél szélesebb körű és teljesebb kielégítését teszi lehetővé.

A kialakított szálláshely elsődleges célcsoportja az üzleti szféra – az ide érkező üzletemberek és a térség vállalkozói –, ám e mellett szeretettel várják majd az ide érkező belföldi és külföldi turistákat, a kikapcsolásra, pihenésre vágyókat, továbbá a családokat is.

A beruházás során a Kastélyszállóban 10 szoba, összesen 20 férőhellyel és 5 új szolgáltatási elem került kialakításra, melyek a következők:

  • szálláshely-szolgáltatás
  • vendéglátás
  • wellness szolgáltatás
  • kerékpárkölcsönzés
  • rendezvényszervezés

A projekt által generált új munkahelyek száma 13 fő – ebből 5 fő női munkavállaló –, mely nagyban hozzájárul a térség munkanélküliségének csökkentéséhez.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

 

További információk:

World-Transit Kft.

www.transitgroup.eu

www.forgachkastely.hu