Keresés

Kisköre Város Önkormányzata „Szociális városrehabilitáció Kisköre megújításáért” című projektje 2013-ban támogatói döntésben részesült. Az Európai Unió és a Magyar Állam által 100%-ban támogatott projekt utolsó kivitelezési munkálatai is befejeződtek. A közel 316 millió Ft vissza nem térítendő támogatásból megvalósult projekt legfőbb célja a hátrányos helyzetű városrészek lakosságának nagyobb mértékű integrálása Kisköre társadalmi-gazdasági folyamataiba.

 

Kisköre Város Önkormányzata újabb sikeres pályázatot valósított meg 2013 októbere és 2015. június között. A „Szociális városrehabilitáció Kisköre megújításáért” című projekt záró rendezvényén Magyar Csilla polgármester asszony elmondta, hogy a tavaly már átadott, az egyházzal közösen megújított templom után elkészült a könyvtár rehabilitációja is. A beruházás során megújult továbbá a temploma kertje, egy járdaszakasz felújításra is sor kerül, valamint egy ez idáig kihasználatlan épületből szociális bérlakásokat és polgárőr irodát alakítanak ki. – Kinyílt a tér, fiatalosabb, gyermekközpontúbb lett az intézmény, új színekkel, interaktív lehetőségekkel lett gazdagabb – mondta Magyar Csilla.

 

Az ünnepélyes rendezvényen tiszteletét tette és beszédet mondott Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára is, aki szerint is a fejlődés szembetűnő. – Kisköre fejlődik, az itt élő dolgos emberek építenek, szeretnék rendben tartani a városukat, és erre minden esélyük meg is van - jelentette ki Szabó Zsolt.

 

„A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.”

 

További információk:

Kisköre Város Önkormányzata

3384 Kisköre, Széchenyi u. 24.

Tel.: 06/35/358-311

www.kiskore.hu