Általános iskola felújítása

Keresés

A csarodai mikrotérségi általános iskola felújítása mellett, a tetőtér beépítésével tovább bővült az intézmény férőhely-kapacitása.

 

Csarodán a nyolcosztályos általános iskola az 1970-es évek közepén épült. Ettől kezdve körzeti iskolaként működik. Jelenleg Csaroda öt településre kiterjedő (Csaroda, Gelénes, Hetefejércse, Márokpapi, Tákos) mikrotérségi iskolafenntartói társulás központja. 223 tanuló oktatását látja el az intézmény, melyhez Barabás és Beregsurány települések társulási szándékuk ellenére sem tudtak eddig csatlakozni helyhiány miatt.

 

A megnövekedő gyereklétszám fogadása, és a magas színvonalú oktatási-nevelési feltételek biztosítása érdekében került felújításra és bővítésre a csarodai általános iskola. A „Csaroda mikrotérségi iskola felújítása az Európai Uniós oktatás feltételeinek biztosítására” című beruházás Európai Uniós finanszírozással, a leghátrányosabb kistérségek felzárkózását támogató pályázati konstrukció keretében valósult meg 2010-2011 években.

 

 

 

A 167 millió forintos, 159 millió forint (95%) európai uniós támogatásból megvalósuló iskola-felújítás és bővítés célja a tanulói létszám bővítésének lehetővé tétele mellett, a XXI. századi követelményeknek megfelelő oktatási körülmények kialakítása, a nevelési-oktatási munka alapvető feltételrendszeréhez nélkülözhetetlen helyiség- és komfortigény kielégítése.

 

A beruházás keretében felújításra került az 1978-ban épült, korszerűtlen és energetikai szempontból is kedvezőtlen tulajdonságokkal rendelkező épületrész. Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, vizesblokkok felújítása, fűtés korszerűsítése és az elektromos hálózat felújítása is. A rekonstrukció mellett lehetőség nyílt 3 db tanterem és 2 db szertár kialakítására az épület eddig nem hasznosított tetőterében, továbbá kiemelt figyelmet kapott a gyermekek udvaron történő tartózkodását biztosító helyiségek, illetve a testnevelés órák tartásához szükséges feltételek biztosítása is.

 

A beruházással érintett épületrészek teljes körű akadálymentesítése is megvalósult, amely a fogyatékkal élők mellett az idősek és a kisgyermekes szülők közlekedését is megkönnyíti.

 

A megváltozott körülmények lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy a csarodai mikrotérség településeinek fiataljai a lakóhelyükhöz közel, a XXI. századi követelményeknek megfelelő, helyi igényekhez igazított oktatási körülmények között szerezzék meg az életkezdéshez szükséges ismereteket és tudást.