Címlap

Keresés

City-Port Címlap

A Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2013. október 17-én ünnepélyes keretek között hirdette ki a LEADER 2013. évi kiírása keretében pályázók újabb nyerteseit Fényeslitke Községházán. Mártha Mihály Tibor Elnök úr köszöntőjében elmondta, hogy a III. körös LEADER pályázati kiírás sikeresnek mondható, ezt mutatja az a pályázói aktivitás, melynek eredményeképpen a rendelkezésre álló keretünkön felül több százmillió forintos igény mutatkozik, hasznos és szükséges projektek megvalósítására. A helyi igényeken alapuló Leader pályázati forduló jelen nyertesei között vannak a kisvárosainkban működő és e forrásból fejleszthető mikro- és kisvállalkozások, szintén a kisvárosainkban újulnak meg az ÚMVP III. tengelyéből nem támogatható templomaink is. Több civil szervezet eszközellátottsága javul, kisvárosokban működő szálláshelyek újulnak meg, illetve támogatott az elnökség olyan projekteket is, amelyek a helyi termékek (gyümölcslevek, aszalványok) piacra jutását segítik elő.  A pályázatok feldolgozását a munkaszervezet folyamatosan végzi, az elnökség pedig a Felső-Szabolcsi Leader rendelkezésére álló keretéből a források hozzárendeléséről dönt. Első körben 21 projekt került támogatásra 150 millió forint értékben. Hamarosan még további körökben köszönthetjük a nyerteseket.

Az oklevelek átadását követően Bodnár János, a munkaszervezet vezetője hívta fel a figyelmet az elszámolással kapcsolatosan azokra a fontosabb tudnivalókra, amelyek komoly szankciókkal járnak. A támogatási határozattal jóváhagyott műveletet 2014. december 31. napjáig meg kell valósítani.