|
Elkezdődik a tiszadobi Andrássy kastély felújítása |
|
|
|
2010. december 09. csütörtök, 12:45 |
|
2010. december 9-én ünnepélyes keretek között aláírásra került a tiszadobi Andrássy-kastély felújítására vonatkozó kivitelezői szerződés. A munkálatok a jelentős műemléki, építészeti értékek megfelelő helyreállítása miatt 2011 végéig tartanak majd. „A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” című kiemelt projekt 2009-ben kapott támogatást, mint az Észak-alföldi régió kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztése. A mintegy 2,2milliárd forint összértékű, 1,738 milliárd forint európai uniós támogatással megvalósuló beruházást összetettsége, nagysága és az európai uniós támogatás segítségével történő megvalósítása miatt rendkívül gondos és precíz előkészítés előzte meg. A felújítást végző HARCON - KE-VÍZ Konzorcium feladata nem kevesebb lesz, mint a jelentős történeti értéket képviselő kastély és kastély park felújítása két építészeti „Nobel-díjas” tervező által készített tervek alapján.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Október 15-ig várják az ajánlatokat a tiszadobi Andrássy kastély felújítására |
|
|
|
2010. szeptember 15. szerda, 10:30 |
|
Gondos előkészítést követően, szeptember 3-án megjelent a közbeszerzési hirdetmény a tiszabobi Andrássy-kastély felújításának építési munkálataira. A nyertes ajánlattevő feladata nem kevesebb lesz, mint a jelentős történeti értéket képviselő kastély és kastély park felújítása két építészeti „Nobel-díjas” tervező által készített tervek alapján. „A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” című kiemelt projekt 2009-ben nyert 1.7 milliárd forintot meghaladó európai uniós támogatást, mint az Észak-alföldi régió kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztése. |
|
Bővebben...
|
|
Finisben a tiszabobi Andrássy-kastély felújításának szakmai előkészítése |
|
|
|
|
2010. június 11. péntek, 15:14 |
Jelentős előrelépések történtek az elmúlt hetekben a tiszadobi Andrássy-kastély felújításának szakmai előkészítésében. Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy hamarosan megjelenik az építési munkálatokra vonatkozó közbeszerzési felhívás.
„A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” című kiemelt projekt 2009-ben kapott támogatást, mint az Észak-alföldi régió kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztése. A beruházás összetettsége, nagysága és az európai uniós támogatással segítségével történő megvalósítása miatt „A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” című projekt rendkívül gondos és precíz előkészítéssel történik, amelynek szakmai koordinációját a jelentős tapasztalatokkal rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. végzi. |
|
Bővebben...
|
|
Zajlik a tiszadobi Andrássy-kastély felújításának szakmai előkészítése |
|
|
|
|
2010. április 20. kedd, 10:06 |
|
2009. júniusában, a támogatási szerződés aláírását követően vette kezdetét a tiszadobi Andrássy kastély valamint a kastélyt körülölelő csodálatos természeti környezet turisztikai célú felújításának előkészítése. A műemlék épületet érintő nagyszabású beruházás tervezése a neves Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda Kft. vezetésével és például Balázs Tibor (B5 Építész Iroda) közreműködésével zajlott. Mindkét említett építész iroda számos nemzetközi nívós elismerés birtokosa. A Zoboki Gábor vezette iroda 2006-ban, a B5 Építész Iroda pedig 2009-ben a szakma „Nobel-díjának” számító FIABCI és a The Wall Street Journal közös építészeti díját is elnyerte. „A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” című kiemelt projekt keretében megtörtént a projekt megvalósítását koordináló projektmenedzsment szervezet kiválasztása a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. személyében. |
|
Bővebben...
|
|
Elkészültek a tiszadobi Andrássy-kastély felújításának műszaki tervei |
|
|
|
2009. december 15. kedd, 11:38 |
|
2009. júniusában, a támogatási szerződés aláírását követően vette kezdetét a tiszadobi Andrássy kastély valamint a kastélyt körülölelő csodálatos természeti környezet turisztikai célú felújításának előkészítése. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke tájékoztatójában elmondta, hogy 2009. december 14.-én elkészültek a kastély felújításának kiviteli tervei. A műemlék épületet érintő nagyszabású beruházás tervezése a neves Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda Kft. vezetésével és például Balázs Tibor (B5 Építész Iroda) közreműködésével zajlott. Mindkét említett építész iroda számos nemzetközi nívós elismerés birtokosa. A Zoboki Gábor vezette iroda 2006-ban, a B5 Építész Iroda pedig 2009-ben a szakma „Nobel-díjának” számító FIABCI és a The Wall Street Journal közös építészeti díját is elnyerte.
|
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
|
|
|