2010. december 9-én ünnepélyes keretek között aláírásra került a tiszadobi Andrássy-kastély felújítására vonatkozó kivitelezői szerződés. A munkálatok a jelentős műemléki, építészeti értékek megfelelő helyreállítása miatt 2011 végéig tartanak majd.
„A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” című kiemelt projekt 2009-ben kapott támogatást, mint az Észak-alföldi régió kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztése.
A mintegy 2,2milliárd forint összértékű, 1,738 milliárd forint európai uniós támogatással megvalósuló beruházást összetettsége, nagysága és az európai uniós támogatás segítségével történő megvalósítása miatt rendkívül gondos és precíz előkészítés előzte meg.
A felújítást végző HARCON - KE-VÍZ Konzorcium feladata nem kevesebb lesz, mint a jelentős történeti értéket képviselő kastély és kastély park felújítása két építészeti „Nobel-díjas” tervező által készített tervek alapján.

A Támogatási Szerződés szerint 2681m2 belső átalakítás-felújítás, 3200m2 homlokzat felújítás, 1150m2 tetőszerkezet felújítás, 2494m2 tetőhéjalás és 19600m2 kertépítészet és térburkolás kerül elvégzése a következő több, mint 1 év során.
A projekt megvalósítását követően egy teljesen felújított, többfunkciós kastély épület áll majd a látogatók rendelkezésére. A kastély látogatókastély funkciót fog betölteni, ahol korhűen berendezett termekben állandó és időszaki kiállítások várják majd a látogatókat. A kastély kulturális rendezvénykastélyként is kínál majd szolgáltatásokat, egyrészt az étterem három helyiségében, másrészt az időszakos kiállítások termeiben. A kastély parkja a rekonstrukciót követően szabadtéri színházi és zenei rendezvények otthonává válhat.
A beruházás keretében 2012-re egy olyan egyedi turisztikai attrakció jön létre, amely az Észak-alföldi régió kulturális turizmusának centrumává és szimbólumává fejlődhet.
A tiszadobi Andrássy-kastély felújítási projektről külön erre a célra létrehozott honlapon is tájékozódhatnak az érdeklődők. A honlap címe: www.tiszadob.info. A honlap olvasói többek között ízelítőt kaphatnak a kastély történetéből és nyomon következik a beruházás történéseit is. A honlap készítői külön figyelmet szenteltek a sajtó munkatársaira, akiknek lehetőségük nyílik számos szabadon felhasználható fotó és videó-felvétel, valamint sajtóanyag letöltésére is.