Címlap

Keresés

City-Port Címlap

2009. júniusában, a támogatási szerződés aláírását követően vette kezdetét a tiszadobi Andrássy kastély valamint a kastélyt körülölelő csodálatos természeti környezet turisztikai célú felújításának előkészítése.

A műemlék épületet érintő nagyszabású beruházás tervezése a neves Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda Kft. vezetésével és például Balázs Tibor (B5 Építész Iroda) közreműködésével zajlott. Mindkét említett építész iroda számos nemzetközi nívós elismerés birtokosa. A Zoboki Gábor vezette iroda 2006-ban, a B5 Építész Iroda pedig 2009-ben a szakma „Nobel-díjának” számító FIABCI és a The Wall Street Journal közös építészeti díját is elnyerte.

„A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” című kiemelt projekt keretében megtörtént a projekt megvalósítását koordináló projektmenedzsment szervezet kiválasztása a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. személyében.

A megvalósítás következő jelentős lépése az 1.738mFt európai uniós támogatással megvalósuló beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárás meghirdetése lesz, amely rövid időn belül várható.

A munkálatok a jelentős műemléki, építészeti értékek megfelelő helyreállítása miatt várhatóan 2011 végéig tartanak majd.  A beruházás keretében 2012-re egy olyan egyedi turisztikai attrakció jön létre, amely az Észak-alföldi régió kulturális turizmusának centrumává és szimbólumává válhat.

A projekt megvalósítását követően egy teljesen felújított, többfunkciós kastély épület áll majd a látogatók rendelkezésére. A kastély látogatókastély funkciót fog betölteni, ahol korhűen berendezett termekben állandó és időszaki kiállítások várják majd a látogatókat. A kastély kulturális rendezvénykastélyként is kínál majd szolgáltatásokat, egyrészt az étterem három helyiségében, másrészt az időszakos kiállítások termeiben. A kastély parkja a rekonstrukciót követően szabadtéri színházi és zenei rendezvények otthonává válhat.

A projekt számos ponton kapcsolódik a térség, illetve a megye turizmusának fejlesztését célzó más projektekhez. Kiemelt fontosságú ezek közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Turizmusáért Egyesület magyar-szlovák-román Andrássy Kulturális Út projektje amely a turisztikai vonzerő fejlesztésére fókuszál.

A projekt előrehaladásáról és a kastéllyal kapcsolatos információkról hamarosan egy külön honlapon is tájékozódhatnak az érdeklődők, a www.tiszadob.info címen.

Jelenleg további információk Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzatának honlapján, valamint a www.city-port.hu független európai uniós projekttájékoztató portálon érhetőek el.